Majdnem beestem a küszöbön, annyira siettem. Testvéremért, Csongiért mentem az iskolába, még nulladikos. Ők délután négykor jönnek ki a suliból. Bementem a folyosóra, kint, a padon lévő embert nem néztem meg, igyekeztem, hisz' már 15 perce kijöttek. De láttam, még mindenhol javába ment a tanítás. Megnéztem telefonon az időt, 16:17. Nem értettem, hogy-hogy nem jöttek még ki sehonnan sem. Kinyílt a másodikosok ajtaja, majd kijött Krisztina. Ő a szomszédkislány unokatestvére, ezért ismerem őt.
-Szia Virááág! - köszönt rám Krisztina, majd az ölembe ugrott. - hogy-hogy ilyen korán jöttél?
-Szia. Hogy-hogy korán? Már rég ki kellett volna jöjjetek. De sehol senki. Még egy szülő sincs itt. - majd eszembe jutott, hogy kint ül a padon valaki. - Amúgy, hogy-hogy kijöttél?
-Szomjas vagyok, és kijöttem vízért. De megyek, mert Zita tanítónéni kinyír, ha sokáig leszek. Tudod milyen. - mondta, majd elindult a szekrényéhez.
-Tudom, tudom. - nevettem fel. - Na igyekezz.
Kimentem az udvarra. Az a valaki még mindig ott ült a padon. Elkezdtem feléje menni, de megtorpantam. Mi van, ha zavarom? Mi van, ha nem veszi jó néven, ha oda mennék hozzá? Úgyhogy zavaromban csak álltam.
-Nem harapok. - szólt egy kellemes hang.
-Hm? Tessék? - riadtam fel, majd körbenéztem. Az udvaron csak mi voltunk.
-Jól hallottad.
-Hát..oké. - mondtam, majd továbbmentem, és leültem mellé. - Nem tudod, miért vannak ilyen sokáig a kicsik?
-Sokáig? - nézett rám kérdőn ez a titokzatos fiú. Ekkor néztem az arcára először. Szinte ledermedtem. Gyönyörű barna csillogó szemmel nézett rám. Elsőre beleszerettem..Tudom, ez furcsán hangzik. De nem tehetek róla. Tökéletes szem, orr, mosoly, gödröcskék. Minden a helyén, Ő a tökéletesség tökéletessége. Elpirultam, és zavartan néztem rá. Amit ő észrevehetett, mivel eléggé furcsán nézett rám. - Mondd, jól vagy?
-Öhh..persze..azt hiszem igen, csak..izé..hagyjuk..semmi. Nincs semmi..azt hiszem..de miért nem jöttek még ki? - kérdeztem kis félelemmel.
-Még van szinte egy óra, míg kijönnek. - felelte a fiú, és a szája szélén kis ráncok jelentek meg. Tökéletesen megértettem. Alig bírja ki, hogy ne nevesse el magát. Ez felháborított, és már szólni akartam, de kikapta a kezemből a telefonomat, és elkezdett szaladni vele.
